A hanglemez rövid története
A hang rögzítése nagyon régi álma az embernek és már a középkorban elkezdtek foglalkozni a hang mibenlétével, reprodukálásával. Az ötödik század végén Bonetius, római filozófus (475-524) már világosan leírja a hang és a mozgás gyorsasága közötti összefüggést [1]. A középkorban már sokan próbálkoztak a hang rögzítésével, azonban a hiányos tudás miatt nem túl sok sikerrel. A XVI. században élt Giovanni Battista della Porta természettudós például fémcsőben akart csapdát állítani a hangnak. Úgy gondolta, hogy ha a csőbe belebeszélünk és kellő gyorsasággal lezárjuk a cső nyílását, a hang bentmarad, és ott és akkor eresztjük ki újra, ahol és amikor kedvünk van. Lelkes, de eredménytelen kísérleteket folytatott a fémcső kellően gyors lezárására [2].
A hang rögzítésére és újra felidézésére irányuló törekvések azonban csak a múlt század második felében valósulhattak meg először. Az első, nem fantáziajátéknak számító leírást a francia fizikus-matematikus, Jean Duhamel leírásában találhatjuk meg. Ő már - ismerve a hang természetét - a levegő rezgéseit rugalmas hártya és ehhez erősített tű segítségével gondolta rögzíthetőnek valamely lágy anyagban [1].
Az első, ténylegesen működő hangrögzítő és visszajátszó szerkezetet, a fonográfot, 1877. decemberében hozta létre Thomas Alva Edison. Duhamel elképzeléseinek megfelelően, Edison egy hengerre feszített lágy ónfóliára rögzítette a hangot tű, membrán és egy hangfelfogó tölcsér segítségével. A henger egy csavarmenet segítségével forgott, így a tű egy spirálmenet mentén volt képes rögzíteni a hangot (1. ábra) [3], [1].
A fonográf megjelenése után 10 évvel, 1887. szeptember 26-án kapott szabadalmat a gramofon nevű készülékre Emil Berliner német feltaláló [3]. A gramofon egy korong felületén létrehozott spirálmeneten rögzíti a hangot (2. ábra). A korong formájú hanghordozók - a lemezek - könnyen tárolhatók, a fonográfhengerekhez képest kevesebb helyet foglalnak, egy lemez hosszabb idejű hangrészleteket képes tárolni mint egy fonográfhenger, továbbá a lemezek másolása sokkal könnyebben megvalósítható: egy megfelelően elkészített nyomóminta segítségével lehet a korong alapanyagba belepréselni a hanginformációt. Ily módon egy hangfelvétel során elkészült lemezről több száz másolatot is lehetett készíteni a lemezről készített nyomómintával. Ezek az előnyös tulajdonságok hamar népszerűvé tették a gramofont és lassan kiszorították a fonográfot a piacról.
A lemezek kezdetben akusztikus úton készültek: a lemez felületén a hangbarázdákat a változó hangnyomás által a hangfelfogó membránban okozott mechanikai rezgés útján hozták létre. Ahhoz, hogy a rezgés kellően erős legyen, a hangot egy nagyméretű tölcsérrel gyűjtötték össze (3. ábra). A tölcsér mérete, formája a felvételi körülményektől függött. Például zongorához U alakban meghajlított tölcsért használtak, amely olyan nagy volt, hogy a tölcsér szája lefedte a zongora tetejét. Némelyik tölcsér súlya akkora volt, hogy tartókon állt vagy zsinórokon keresztül a mennyezetre függesztették fel. A hang a tölcséren keresztül összegyűjtődött és továbbítódott a finom bőrből készült membránhoz, ahol mechanikai rezgéssé alakult. A rezgést egy tű segítségével közvetítették a lemez felületéhez és karcolták bele abba. Ezt a folyamatot hívják vágásnak. Egy lemezre körülbelül 3-4 perc műsor fért rá. Kezdetben a lemeznek csak az egyik oldalára vettek fel műsort, csak 1904-ben vezették be a mindkét oldalán lejátszható hanglemezt. A lemezt 78-as percenkénti fordulatszámmal forgatták, azonban a fordulatszámot csupán a körfordulatok percenkénti leszámlálásával tudták ellenőrizni, így a valóságban a 68 és 88-as fordulatszámok között minden előfordult. Később a fordulatszámot az amerikai 60 Hz-es hálózaton 3600-at forduló motorok fordulatszámának 1:46 arányú csökkentésével 78,26-ban egységesítették.

1. ábra. Múlt századbeli fonográf
(Az ábra eredetije http://www.digitalcentury.com/encyclo/update/phono.html honlapon található)
2. ábra. Kézi hajtású gramofon
(Marie-Claude Steger engedélyével)
(Az ábra eredetije a http://www.phono.org honlapon található

Vissza a tartalomjegyzékhez - Tovább a következő fejezetre