Okosszerződések N-verziós programozása LLM ágensekkel

Kirás éve: 2026   |   Státusz: nyitott

Az LLM-ek egyre jobban programoznak és feltételezhetjük, hogy akár okosszerződések fejlesztésében is erősek, főleg, ha az okosszerződés „szokásos” nyelveken írható, mint pl. a Hyperledger Fabric-ban. Ennek ellenére természetesen számolnunk kell azzal, hogy az LLM-ek által készített implementációk itt-ott hibásak lesznek.

Mindeközben vállalatközi blokklánc platformokon megvan a lehetőségünk olyan védelmi mechanizmusok alkalmazására, mint az N-verziós programozás (NVP): futassuk N különböző implementációját az okosszerződésnek, majd vessük össze az eredményeket és a többség által javasolt eredményt tekintsük helyesnek. Így futásidőben maszkolhatók az olyan hibák, melyek az implementációk csak egy részében vannak jelen.

Az NVP alkalmazhatóságának nehézsége, hogy akkor tud jól működni, ha különböző fejlesztők készítik el az N implementációt, ami magasabb költségekhez és gyengébb időhatékonysághoz vezet.

Mi lenne, ha az N-verziós programozói csapatunk különböző LLM ágensekből állna? Jelenleg számos platform és modell elérhető (pl. ChatGPT, Claude, Grok, Gemini stb. és ezek modelljei), gyakran eltérő erősségekkel és gyengeségekkel. A téma célja egy többágenses NVP kísérletek végrehajtása és az eredmények értékelése.

Péter Bertalan Zoltán
Péter Bertalan Zoltán

doktorandusz
bpeter
  ORCID Google Scholar ResearchGate