Dobrowiecki Tadeusz Kalmár-díjban részesült

Átadták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2014. évi kitüntetéseit.

2014. november 20-án, a 8. Digitális Esélyegyenlőség konferencián, Friedler Ferenc elnök, a Veszprémi Egyetem rektora ünnepélyes keretek között adta át a kitüntetéseket.

Kalmár-díj

Kalmár-díjat azok kaphatnak, akik a számítástudományban, illetve a számítástechnika alkalmazása területén értek el kimagasló eredményeket. A társaság e kitüntetése – melyet szintén 1976 óta adományoz – Kalmár Lászlóról, a Szegedi Tudományegyetem professzoráról, a hazai kibernetikai tudományok megalapítójáról kapta a nevét.

Tanszékünkről Dorbrowiecki Tadeusz Kalmár-díjban részesült, gratulálunk neki!

Dobrowiecki Tadeusz, a műszaki tudományok kandidátusa, a BME VIK Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék (MIT) oktatója

  • a kitüntetett a díjat több mint 30 éven át végzett kiemelkedő egyetemi oktatásszervezési és módszertani tevékenységéért, különösen a Mesterséges Intelligencia (MI) oktatásának és hazai felsőoktatásba való bevezetéséért és elterjesztéséért végzett munkájáért kapta
  • Dobrowiecki Tadeusz egyetemi docens 1978 óta a BME VIK Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék (MIT) oktatója. 1981-ben szerezte meg a műszaki tudomány kandidátusa fokozatot. Ma a mesterséges intelligencia témakör egyik legnagyobb tudású, nemzetközileg is elismert hazai szakembere, aki szívügyének tekinti, hogy ez a témakör minél szélesebb körben ismertté váljon
  • az ő kezdeményezésére vezette be a BME VIK a Mesterséges Intelligencia oktatását a műszaki informatika (később mérnök-informatikus) szakon, mely tárgynak jelenleg is a tárgyfelelőse és oktatója
  • 1999-ben a kezdeményezésére és az irányításával magyarul is megjelent a témában alapkönyvnek számító Mesterséges intelligencia korszerű megközelítésben c. könyv, és mára elkészült a témában alaptankönyvnek számító mű elektronikus változata is. Az elektronikus almanach azt segítette elő, hogy előképzettség és kor tekintetében vegyes és széles felhasználói körben fel lehessen számolni a mesterséges intelligenciáról kialakult helytelen, „elvarázsolt tudomány” felfogást. Így a szakemberképzés segítésén túl fontos igényes ismeretterjesztési feladatot is teljesít

 

 

© 2010-2024 BME MIT | Hibajelentés | Használati útmutató