Kütyüpályázat 2016
2016. október 21-én délután mutatták be a Kütyüpályázat résztvevői a pályamunkáikat az I épület IB019-es termében. A kiállított kütyük között deszkamodellek, működő makettek, mozgó járműmodellek és gondosan kivitelezett ötletes készülékek is voltak.
A 11 pályaműből hármat díjazott az öttagú zsűri:
1. helyezett Pokornyi Balázs Dániel (vill. BSc 7. szem.) Érintős Rubik-kocka
2. helyezett Olosz Balázs (vill. BSc 3. szem.) Légköri elektromosság mérése
3. helyezett Szántó Tamás (info. BSc 5. szem.) Elektromos gördeszka
A résztvevők a Schnell László Műszer- és Méréstechnika Alapítvány tárgyjutalmait vehették át Pataki Pétertől, az Alapítvány kuratóriumának elnökétől. A helyezettek értékes műszereket, illetve készülékeket vihettek haza, míg a többi résztvevő egy-egy speciális csavarhúzókészletet kapott.
Figyelemre méltó, hogy a pályázók között elsőéves BSc-s hallgatók is voltak. Most nem értek el ugyan helyezést, de arra biztatjuk őket és a felsőbb éveseket is, hogy folytassák a kötelező egyetemi feladatokon túlmutató kütyüépítést, amihez szívesen nyújtunk szakmai segítséget, laborhátteret és esetenként alkatrészeket is.