Témák
Modellek minőségbiztosításának (Model Governance) támogatása a digital enigneering folyamatokban
Az utóbbi években drasztikusan megnőtt a különféle IoT és a kiber-fizikai rendszerek (repülőgép ipar, gépjármű ipar, űripar stb.) komplexitása, amelynek eredményeképp egyre több területen jelent meg igényként a szisztematikus, épülő rendszertervezés. Ennek a problémának az egyik megoldása lehet a NASA JPL, a Ford, vagy éppen az Airbus által is bevezetett „digital engineering”, ahol a tervezés kezdeti fázisaitól kezdve modelleken keresztül történik a rendszer komponenseinek és köztük lévő kapcsolatainak a megfogalmazása (pl.: követelménymodellezés: Jama Software, Siemens Polarion; rendszermodellezés: Catia NoMagic Cameo Systems Modeler, Enterprise Architect; szimuláció: Modelica, Matlab Simulink stb.). A tervezés különböző fázisai során használt modelleknek érvényesnek és konzisztensnek kell lennie, illetve az érvényességnek és konzisztenciának a fázisok között is folyamatosan teljesülnie kell.
Ennek a digitális átalakulásnak a motorja az IncQuery Group, és ezen belül is a saját, innovatív termékcsaládunk, az IncQuery Suite (https://incquery.io), amely a mérnöki tervezőeszközök piacán egyedülálló Model Governance funkcióval rendelkezik. A model governance (modellek minőségbiztosítása) célja olyan ellenőrzések végrehajtása és kiértékelése a tervezés különböző fázisai során használt modellek esetében, amelyeknek az egész tervezési folyamat során teljesülnie kell, így segítve a termékevolúció során felmerülő hibalehetőségek minél korábbi felismerését az egyre komplexebbé váló digital engineering folyamatokban.
A téma keretében a hallgató feladata az IncQuery Suite termék család továbbfejlesztése
- riportok és validációs eredmények felhasználóbarát megjelenítése mérnökök számára (front-end irányú feladatok)
- szerver-oldali végrehajtás fejlesztése (back-end irányú feladatok)
- validációs szabályrendszerek kialakítása különböző modellezési nyelvek felett (rendszermérnöki irányú feladatok
A hallgató tehát tapasztalatot szerezhet mind frontend, mind back-end fejlesztési feladatokban (full-stack), illetve rendszermérnöki feladatokban is, ahol aktívan részt vehet a kiválasztott területhez kapcsolódó csapat munkájában.
Bővebb információ:
- Dr. Debreceni Csaba, csaba.debreceni@incquerylabs.com, https://www.incquerylabs.com
Kísérleti repülőgép robotpilóta rendszerétől érkező 4G telemetria adatok feldolgozása.
- Robotpilóta és földi irányítóközpont hardveres és szoftveres környezetének megismerése
- 4G/LTE modul üzenetstruktúrájának megismerése/fejlesztése
- Az érkező adatok feldolgozására szolgáló szoftver írása (lehetőleg python/matlab/C
- nyelven)
- Tesztelés teszthardverek segítségével
- Eredmények dokumentálása
Bővebb információ:
- Vanek Bálint: vanek@sztaki.hu
- Nagy Mihály: nagymihaly@sztaki.hu
- Tóth Szabolcs: tszeresz@sztaki.hu
Kísérleti repülőgép HIL tesztkörnyezetében sugárhajtómű interface-ének megvalósítása Matlab Simulinkben
- Fedélzeti számítógép és HIL szimulátor hardveres és szoftveres környezetének megismerése
- A sugárhajtómű ECU (vezérlő elektronika) kommunikációs protokolljának megismerése
- A HIL tesztkörnyezetben az ECU modelljének elkészítése
- Tesztelés teszthardverek segítségével
- A mérések összehasonlítása valós repülési adatokkal
- Eredmények dokumentálása
Bővebb információ:
- Vanek Bálint: vanek@sztaki.hu
- Balogh Dániel: baloghd@sztaki.hu
- Gyulai László: gyulas@sztaki.hu
Dual band GPS integrációja IMU-val beágyazott környezetben (Raspberry Pi, ill. STM32 használatával), szenzorfúziós alkalmazáshoz
- Megfelelő architektúra kiválasztása (Raspberry Pi, STM32, Arduino panelek rendelkezésre állnak)
- A különböző képességű GPS vevők összehasonlítása
- Hardver eszközök integrációja, élesztése
- Tesztprogram készítése, amely képes mérési adatok rögzítésére, ill. feldolgozására
- A fejlesztés során a verziókövető rendszer megismerése és aktív használata
- Dokumentáció készítése
Bővebb információ:
- Vanek Bálint: vanek@sztaki.hu
- Gyulai László: gyulas@sztaki.hu
Fázismérés alapú többantennás GNSS orientáció becslő rendszer továbbfejlesztése szoftver rádió alkalmazásával
A jelenleg kapható alacsony árkategóriájú GNSS vevők nyers adat rögzítés során nem az atomóra pontosságú GPST-hez szinkronizált időpontokban vesznek mintát, hanem a belső órájuk alapján. Ez a belső óra néhány ezredmásodperc távolságban lehet az elméleti mintavételi időponthoz képest ami többantennás relatív fázismérésen alapuló orientáció meghatározás esetén hibákhoz vezet.
A hallgató feladatai a következőek:
- A GNSS SDR szoftverkörnyezet megismerése és a forráskód fordítása
- GNSS rendszerek jeleinek és PVT megoldás algoritmusainak megértése
- A GNSS SDR szoftver implementálása szoftver rádiós környezetben (Ettus USRP)
- Kísérletek végrehajtása „clock steering” megvalósítása mellett
- Idő és frekvenciakorrekciós szabályozási módszer megvalósítása és az eredeti PID korrekciós hurok lecserélése LQ alapú szabályozásra
- A javított órahibával rendelkező rendszerrel többantennás kísérletek végzése és az eredmények összevetése kereskedelmi forgalomban kapható vevők teljesítményével
Konzulens: Dr. Vanek Bálint és Farkas Márton, SZTAKI
Kamera méréseken alapuló inerciális és GPS szenzor rekonfigurációs sémák tervezése és megfigyelhetőség vizsgálata
További információ: bauer@sztaki.hu
Pozíció, orientáció és pixelizációs hibák hatásának részletes viszgálata kamera alapú háromszögelési algoritmusban
További információ: bauer@sztaki.hu
Rádiójel alapú navigáció irodalmának áttekintése, egyszerű rádiójel adás-vételi (hiba)modellek elkészítése Matlab Simulinkben
További információ: bauer@sztaki.hu
Pataki Dóra
előadó
BME-MIT