Kalmár-díj tanszékünk oktatójának

Dr. Micskei Zoltán az NJSZT rangos Kalmár-díjában részesült a Társaság 2021. évi konferenciáján.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) az egyik legnagyobb hazai informatikai társadalmi szakmai szervezet, ami az informatika alkalmazását, fejlesztését, az eredmények elterjesztését tűzte ki céljául. A Társaság minden évben több díjjal is jutalmazza az informatika kutatásával, oktatásával és népszerűsítésével foglalkozó kiemelkedő teljesítményű szakembereket.

A járványhelyzet miatt a Neumann Társaság a DEEP IT – jövőképek, háttértendenciák című online konferenciáján jelentette be annak a tizenkét hazai, informatikai területen dolgozó szakembernek a nevét, akiknek munkáját 2021-ben plakettekkel és emlékérmekkel ismeri el. 

A Kalmár-díjjal a számítástechnika alkalmazása területein elért kimagasló eredményeket ismeri el a Neumann Társaság. A Társaság e kitüntetése – melyet 1979 óta adományoz – Kalmár Lászlóról, a Szegedi Tudományegyetem professzoráról, a hazai kibernetikai tudományok alapítójáról kapta a nevét.
 
 
Az idei év egyik díjazottja Dr. Micskei Zoltán, a BME Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi docense, a Kritikus Rendszerek Kutatócsoport vezetője, akinek fő kutatási területe a szoftvertesztelés. Az idei elismerést is ezen a területen végzett munkájáért kapja, hiszen hallgatóival közösen több fontos tesztelési eszközt fejlesztett ki.

A korábbi díjazottak listája megtekintethető a Társaság weboldalán.

© 2010-2021 BME MIT